Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2011. Október 18. 07:25, kedd | Belföld
Forrás: MTI

A háztartások közel ötöde válaszolt az interneten

A háztartások közel ötöde válaszolt az interneten

Összesen 817 ezer címről töltötték ki a népszámlálási kérdőívet az interneten vasárnap éjfélig, az elektronikus adatszolgáltatás határidejéig; ez a háztartások 18,6 százaléka - közölte Virágh Eszter népszámlálási szóvivő

A szóvivő elmondta: egyelőre csak a területi megoszlását „látják” a kitöltött kérdőíveknek, később több szempont szerint is válogatnak majd. A legtöbben (az elektronikus úton válaszolók majdnem 30 százaléka) a fővárosban töltötték ki az interneten a dokumentumot, és magas volt a nyugat-dunántúli, illetve a közép-dunántúli régióban az ilyen módon válaszolók aránya is.

A nyugati országrészben, Somogy megyében viszont volt alacsony az internetes válaszadók aránya. A keleti országrészben, és ezen belül Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, volt a legalacsonyabb az internetes adatközlés aránya, de itt is több mint a háztartások tíz százaléka élt a lehetőséggel. Itt egyedül Csongrád megyében volt magasabb ez az arány az átlagnál. A szóvivő megjegyezte, hogy az adatok lényegében tükrözik a háztartások internetes bekötöttségének arányát a régiókban.

Interneten vasárnap éjfélig lehetett kitölteni a népszámlálás lakás- és személyi kérdőíveit. Ha az adott címről minden lakos adatait pontosan közölték, oda nem megy már ki a számlálóbiztos. Ha valaki nem az internetes módszert választja, akkor október végéig eleget tehet állampolgári kötelességének úgy is, hogy a papíralapú kérdőíveken rögzíti a válaszokat, vagy megbeszél egy időpontot a számlálóbiztossal, aki a kapott válaszok alapján kitölti az ívet. Az adatok közlésekor „az adott eszmei időpontban”, az október 1-jén 0 órakor fennálló állapotokról kell nyilatkozni.

Virágh Eszter, azzal kapcsolatban, hogy a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul, mert az általa képviselt emberek számára használhatatlan az internetes kérdőív, elmondta: kifejlesztették azt a képernyőolvasó szoftvert, amely a vakok és gyengénlátók számára segítséget jelentett volna. A program a gyengénlátók számára jól működött, de a vakok nem tudták használni százszázalékosan, ezért végül nem is üzemelték azt be – fűzte hozzá. (lm)

MTI

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld

637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben

Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.

2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld

Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását

Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.

2024. December 21. 08:52, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint általános érzés a rettegés az európai adventi vásárokban

Elképesztő és elfogadhatatlan is, hogy ma Európában már általános érzés lett a rettegés a karácsonyi vásárokba látogatók körében - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

2024. December 20. 07:53, péntek | Belföld

OGY - A jövő évi költségvetésről dönt a parlament

Magyarország 2025-ös központi költségvetéséről dönt az Országgyűlés pénteken, idei ülésezésének várhatóan utolsó napján.