Hírek
2021. November 15. 06:00, hétfő |
Külföld
Forrás: Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti - illusztráció: mti
Akár 800 ezer hamis Covid-igazolás is lehet Ukrajnában
Egy felmérés szerint Ukrajnában akár 800 ezer hamis Covid-igazolás is lehet, és a számuk néhány hónap alatt meghaladhatja az egymilliót - jelentette ki Vadim Deniszenko, az Ukrán Jövő Intézet (UIF) igazgatója.
Az intézménye által megrendelt felmérésből - amelyet október 23. és november 2. között készítettek - az derült ki ugyanis, hogy az állítólagos oltottak csaknem tíz százaléka megvásárolta az erről szóló igazolást. A Covid-igazolások megvásárlóinak 46 százaléka válaszolta azt, hogy azért tett így, mert nem bízik a koronavírus elleni oltóanyagokban.
A szakértő kedvezőnek nevezte ugyanakkor azt, hogy az elmúlt másfél hónapban 10 százalékkal 60 százalékra nőtt azok aránya az ukrán lakosság körében, akik készek beoltatni magukat, és már csak 40 százalékuk utasítja el az oltást. Az oltakozási hajlandóság növekedéséhez szerinte főleg az járult hozzá, hogy a közösségi közlekedési eszközöket a régiók között, valamint Kijevben és környékén csak oltottak vehetik igénybe.
Ukrajnában az egészségügyi tárca legfrissebb, hivatalos közlése szerint jelenleg a 24-ből 17 megye és a főváros, Kijev van a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös besorolásban és csupán három régió - köztük Kárpátalja - a jelenlegi legenyhébb, sárga kategóriában.
A vörös besorolásban lévő régiókban a legszigorúbb korlátozások vannak érvényben: a bevásárlóközpontokat, vendéglátóhelyeket, sportlétesítményeket, kulturális és egyéb rendezvényeket csak oltottak vagy negatív teszttel rendelkezők látogathatják. Ezen felül az ukrán fővárosban és Kijev megyében ugyanez vonatkozik a közösségi közlekedési eszközök használatára is.
A héten minősítették a vörösnél eggyel enyhébb kockázatú narancs kategóriából vissza a sárgába a nyugat-ukrajnai Ternopil megyét, közben viszont a középső országrészben lévő Cserkaszi megye átkerült a vörös kategóriába.
Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese ugyanakkor kijelentette: bizonyos feltételek teljesülése mellett van remény arra, hogy Ukrajnában az év végéig valamennyi régió kikerüljön a legszigorúbb besorolás alól. "Az, hogy az egyes régiók milyen ütemben hagyják el a +vörös zónát+, Ukrajna minden polgárától függ: a járványellenes követelményeknek való megfelelés mértékétől, a felvett oltások mennyiségétől és sok más tényezőtől. Feltéve, hogy minden követelmény teljesül, reméljük, lesz esélyünk az újévet nem a +vörös zónában+ köszönteni" - fogalmazott a tisztségviselő egy rádióinterjújában.
Ukrajnában vasárnapra 14 490-nel 3 217 639-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 403-mal 76 705-re, az aktív betegeké pedig csaknem háromezerrel 509 694-re. Az elmúlt napon 4881 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.
A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 8 665 945-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában, további 3 521 616-an pedig még csak az első adagot kapták meg. Szombaton 145 241 embert oltottak be az országban.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld
Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.
2024. December 20. 07:45, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Vlagyimir Putyin: Orbán Viktor karácsonyi tűzszüneti javaslatát nem utasítottam el
Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemrég karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét javasolt Ukrajnában, amit én nem utasítottam el -
2024. December 19. 08:08, csütörtök | Külföld
Belgrádban a jövő évtől ingyenessé válik a tömegközlekedés
Ingyenessé teszik a tömegközlekedés használatát Belgrádban január elsejétől - jelentette be Aleksandar Sapic polgármester szerdán.
2024. December 19. 08:06, csütörtök | Külföld
Mark Rutte: Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell kezdenie a béketárgyalásokat
Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell lennie, amikor úgy döntenek, megkezdhetik a béketárgyalásokat