Hírek
2012. Május 29. 14:17, kedd |
Sport
Forrás: mno.hu / MTI
Bajnok a Szolnok
A címvédő Szolnok történetének negyedik aranyérmét szerezte meg a férfi kosárlabda NB I-ben, miután a döntő negyedik mérkőzésén 102–84-re legyőzte a vendég Szombathelyt, így 3–1-es összesítéssel megnyerte a párharcot.
A címvédő és negyedik aranyérmükre hajtó szolnokiak az első hét percben hat triplát dobtak, ennek ellenére az ötödik percben vezettek először (13–12). Az eddigi egyetlen bajnoki címüket 2008-ban elhódító Szombathelyben ugyanis Szabó és a 40. évében járó – könyöksérüléssel küszködő – Kálmán nagyszerű formában játszott. Az 57 (!) pontot hozó nyitónegyedet követően 15 ponttal elhúztak az idén kupagyőztes Tisza-partiak, sőt a 14. percben Fodor hármasával 20 pontra nőtt a különbség, ami már eldönteni látszott a meccs és a bajnoki cím sorsát. A nagyszünetben 63–40 volt az állás.
Az alapszakaszt megnyerő Falco a térfélcsere után próbált faragni a hátrányából, ám 20 pontnál nem tudott közelebb kerülni Pór Péter együtteséhez, amelyben Báder ekkor már 19 pontnál járt. A vasiaknál a 12 pontos Pantelicet dulakodás miatt kiállították, ezzel megpecsételődött a vendégcsapat sorsa. A 86–57-ről induló zárószakaszra már nem maradtak izgalmak, az Eurochallenge Kupában negyedik helyen végzett Szolnok a hajrára kiengedve is megszerezte harmadik győzelmét a fináléban.
Szolnoki Olaj–Falco-Szova KC Szombathely 102–84 (35–22, 28–18, 23–17, 16–27)
legjobb dobók: Gay 19, Báder 19, Horváth 16, Mills 12, Trepák 12, Trotter 10, illetve Timberlake 25, Szabó 15, Pantelic 12.
A Szolnok korábban 1991-ben, 2007-ben és 2011-ben ünnepelt bajnoki címet.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:48, péntek | Sport
Klujber Katrin és Imre Bence az év kézilabdázója a magyar szövetségnél
2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport
Ádám Martin visszatért Paksra
A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.
2024. December 18. 08:05, szerda | Sport
FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.
2024. December 17. 08:32, kedd | Sport
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat
Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.