Hírek
2014. Március 24. 11:48, hétfő |
Bulvár
Forrás: Fénypont Média PR
Dívás nap Afrikában
Egy igazán egzotikus csajos napot tartott a magyar Afrikában a három Díva. Az elmúlt hónapok viszontagságait utaztak el kipihenni és feltöltődni a barátnők, akik nagyon jól érezték magukat a Bambara Hotelben.
„Nellyvel és Jucival évek óta nagyon jó barátnők vagyunk. Mindig és minden körülmények között számíthatok rájuk. Akkor is velem voltak, amikor mélyponton voltam és akkor is, amikor nagy öröm ért. Igazi barátnők, akikkel jól érzem magam” – meséli Détár Enikő – akit barátnői leptek meg a felsőtárkányi wellness-szel.
A Dívák másik két tagja, Fésűs Nelly és Ladinek Judit tudta, hogy Enci szíve csücske Eger. Oda járt középiskolába és a szülőfaluja, Kerecsend Eger mellett található. Ezúttal annyit közöltek vele, hogy Eger felé veszik az irányt és hozzon magával fürdőruhát.
„Tudtam, hogy valamire készülnek a csajok, mert többször hívogattak, hogy mikor érek rá és mit csinálok, de bevallom sosem gondoltam, hogy egy wellness szállodában kötünk majd ki. Az utóbbi időben munkám és a fiam olyan szinten lekötött, hogy nem volt időm kikapcsolódni, ezt már a lányok is észrevették és ennek vetettek véget a kiruccanással. Azt mondták, nekem annyi lesz a feladatom, hogy ne gondoljak semmire, csak jól érezzem magam. – mosolyog Enikő – a szállodában minden rólunk szólt, lesték a kívánságunkat, végre igazi Dívák lehettünk. Judit javaslatára még koktélt is elneveztek rólunk.” – nevet.
„Nem is mi lettünk volna, ha nem szerettünk volna mindent kipróbálni és mindenben részt venni –veszi át a szót az ötletgazda, Fésűs Nelly – szaunáztunk, fürödtünk, szurikátákat etettünk és a séf még abba is belement, hogy az aznapi desszertet, egy körtés gyümölcstortát mi készítsük el a vendégeknek. Viktor segítségével gyorsan elkészült a finomság.”
A napra a koronát mégis az a meglepetés tette fel, amit a lányok Enikőnek tartogattak még. Boubou a szálloda Szenegálból származó munkatársa szolgálta fel számukra a ház epres pezsgőjét és vezette Enikőt a száhel wellnessbe, ahol egy frissítő masszázs várt rá. A masszőr hölgy pedig jó tanácsokkal látta el, hogy mit tegyen testi és lelki megújulása érdekében.
Ezek a napok mindhárom lánynak jól jöttek, ugyanis feltöltődtek és jól érezték magukat az afrikai szállodában, ahol azt is elhatározták, hogy idén mindenképpen szeretnének eljutni Afrikába.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:55, vasárnap | Bulvár
Pápaszemes pingvin kelt ki a debreceni állatkertben
Különleges jövevény kelt ki a debreceni állakkertben: egy pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) fióka érkezése gazdagítja a park természetvédelmi törekvéseit - közölte az állatkert igazgatója az MTI-vel.
2024. December 21. 08:51, szombat | Bulvár
Mi ez a dubaji csoki őrület és miért ilyen drága?
2024. December 18. 08:09, szerda | Bulvár
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
Péntektől karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd, amely immár negyedszer változik az ország legmagasabb, száz méteres karácsonyfájává - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
2024. December 18. 08:08, szerda | Bulvár
Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott Békeláng
Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott békeláng, amelyet a magyar cserkészek küldöttsége adott át az Országházban.