Hírek
2024. Október 21. 08:17, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Egyesült Államok Nagydíja - Kettős Ferrari-siker Leclerc vezérletével
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap a texasi Austinban, ahol a show-t a világbajnoki címvédő és éllovas Max Verstappen (Red Bull) Lando Norrisszal (McLaren) vívott csatája vitte el.
A 27 éves Leclerc-nek ez az idei harmadik és pályafutása nyolcadik futamgyőzelme, az austini pályán most először diadalmaskodott.
Leclerc mögött csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. végzett másodikként, míg a dobogó alsó fokára a negyedik vb-címére hajtó Verstappen állhatott fel, miután az őt négy és fél körrel a vége előtt megelőző Norrist öt másodperces időbüntetéssel sújtották, mert szabálytalannak ítélték a manőverét.
A rajtnál a pole pozícióból startolt Norris és a mellőle indult Verstappen azonnal összecsapott egymással a vezetésért, de az első kanyarba egymás mellett fordultak be, kicsivel mindketten szélesebben kanyarodtak a kelleténél, ezt pedig Leclerc kihasználta. A monacói a negyedik pozícióból startolt és a Norris-Verstappen csatát a maga javára fordítva az első kanyar után máris az élre állt.
Csapattársa, Sainz is profitált valamennyit a vb-címre esélyesek egymás elleni küzdelméből, a legnagyobbat pedig Norris veszítette, ő negyediknek esett vissza. Kisvártatva Lewis Hamilton (Mercedes) kicsúszása miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely aztán néhány kör után elengedte a mezőnyt. Ekkor Leclerc, Verstappen, Sainz, Norris volt az első négy sorrendje.
Az élen Leclerc nagyon magabiztos volt, húsz kör után már több mint nyolc másodperccel vezetett Verstappen előtt.
A kerékcserék sorát az élmezőnyből Sainz kezdte meg a 22. körben, aztán Verstappen kapott friss abroncsokat a 26., majd Leclerc a 27. körben. Norrist a McLaren csak a 32. körben hívta ki a boxba, így a brit versenyző a kerékcserék után a negyedik helyen száguldott és valamivel frissebb gumijaival üldözőbe vehette Verstappent. A holland címvédő ugyanis Sainz mögé tért vissza a pályára saját kerékcseréje után, és nem is tudta megszorongatni a Ferrari spanyol versenyzőjét.
A hajrában Norris és Verstappen csaknem tíz körön át tartó, óriási csatát vívott, végül a britnek négy és fél körrel a leintés előtt sikerült megelőznie a riválist és feljönnie harmadiknak. Verstappen azonnal jelentette a csapatrádión, hogy riválisa úgy előzte meg, hogy közben elhagyta a pályát. Norris a saját igazát bizonygatta, mondván, nem tudott volna másképp elmenni a holland mellett. A versenybíróság végül közvetlenül a leintés előtt büntette meg Norrist, akinek így nem sikerült pontokat hoznia az összetettbeli éllovason.
A vb a jövő hétvégén folytatódik a Mexikói Nagydíjjal, Mexikóvárosban.
Végeredmény, Egyesült Államok Nagydíja, Austin (56 kör, 308,405 km, a pontszerzők):
1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:35:09.639 óra
2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 8.562 másodperc hátrány
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 19.412 mp h.
4. Lando Norris (brit, McLaren) 20.354 mp h.
5. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 21.921 mp h.
6. George Russell (brit, Mercedes) 56.295 mp h.
7. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 59.072 mp h.
8. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1:02.957 perc h.
9. Liam Lawson (új-zélandi, RB) 1:10.563 p h.
10. Franco Colapinto (argentin, Williams) 1:11.979 p h.
leggyorsabb kör: 1:37.330 perc, Esteban Ocon (francia, Alpine, 53. kör)
pole pozíció: Norris
A vb-pontversenyek állása 19 futam után (még 5 van hátra):
versenyzők:
1. Verstappen 354 pont
2. Norris 297
3. Leclerc 275
4. Piastri 247
5. Sainz 215
6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 177
7. Russell 167
8. Pérez 150
9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 62
10. Hülkenberg 29
11. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 24
12. Cunoda Juki (japán, RB) 22
13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 12
14. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 12
15. Kevin Magnussen (dán, Haas) 8
16. Pierre Gasly (francia, Alpine) 8
17. Oliver Bearman (brit, Ferrari/Haas) 7
18. Colapinto 5
19. Esteban Ocon (francia, Alpine) 5
20. Lawson 2
csapatok:
1. McLaren 544 pont
2. Red Bull 504
3. Ferrari 496
4. Mercedes 344
5. Aston Martin 86
6. Haas 38
7. RB 36
8. Williams 17
9. Alpine 13
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:48, péntek | Sport
Klujber Katrin és Imre Bence az év kézilabdázója a magyar szövetségnél
2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport
Ádám Martin visszatért Paksra
A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.
2024. December 18. 08:05, szerda | Sport
FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.
2024. December 17. 08:32, kedd | Sport
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat
Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.