Hírek
2016. Február 15. 13:25, hétfő |
Bulvár
Forrás: FényPont Média
Nacsa Olivérék romantikus évkezdése
A közkedvelt humorista és producer, Nacsa Olivér nyáron költözött össze fiatal szerelmével, a Barátok köztben ismertté vált Pataki Szilviával, akivel már az esküvőt tervezgetik.
A fiatalok közel két év együtt járás után a mai napig visszafogottan nyilatkoznak magánéletükről, de rögtön látszik rajtuk, hogy nagyon boldogok. Olivérre válása után újra rátalált a szerelem és a fellegekben jár kedvesével.
Olivér egy rendkívül lovagias és romantikus férfi. Úgy bánik a kedvesével, mint egy hercegnővel. Amióta egy párt alkotnak Szilvi sok mindenben megváltozott. Másként öltözködik, a klasszikus eleganciát részesít előnyben. És már nemcsak a munka és a karrier fontos a számára, hanem a magánélet és a kikapcsolódás is.
A tavalyi év mindkettőjük számára sűrűre sikeredett. Szilvi előadásról, előadásra rohant, Olivér pedig a márciusban a Duna Tv-n adásba kerülő műsorán dolgozott. Ezért alig várták, hogy az újév elején végre egy rövid időre elvonuljanak a hétköznapokból és pihenjenek egy kicsit kettesben.
„Nagyon örültem, amikor a naptárunkban találtam 2 szabadnapot és egy kicsit elmenekülhettünk a munkából kedvenc helyünkre, Egerszalókra. – kezdi Olivér – a Mesés Shiraz Hotel a nyugalom oázisa a számunkra. Visszatérő vendégként minden alkalommal elbűvölnek minket azzal a finom eleganciájukkal és megújuló csodájukkal, ami nagyon jó hatással van ránk. Imádok búvárkodni, ezért már többször jártam Egyiptomban, ahol közelről részese lehettem ennek az életérzésnek.”
„Ezen felül mindketten wellness függők vagyunk, imádjuk a masszázsokat és szeánszokat – veszi át a szót a Játékszín fiatal művésznője – Egerszalókon olyan érzésem van, mintha megállna az idő és a rohanás. Van időnk mindenre. Most például többek között a bambusz masszázst is kipróbálhattam. A masszőr szerepét hamar átvette a párom, aki azt hitte, hogy 5 perc tanulás után már minden fogást ismer – nevet Szilvi – javasoltam neki, hogy legközelebb, ha a szállodába érkezünk megkérem a masszőrt, hogy egy gyorstalpalón segítse elsajátítani Olinak ezt a tudományt.”
Persze Olivér is szereti a kényeztetést ezért a hammamba érve jöttek el az ő pillanatai, amikor felfeküdt a fűtött kőágyra. Kedvese teljesen behabozta és gyöngéd mozdulatokkal masszírozta.
„Nagyon jól esett, még egy pár percre el is aludtam. Mondtam is Szilvinek, ezt otthon is alkalmazhatja, és nem biztos, hogy ragaszkodnék a habhoz” – nevet a humorista – aki a szállodával összekacsintva ágyba szervírozta a reggelit párjának.
„Mi nem egymás mellett élünk, hanem egymással. Tiszteletben tartjuk egymás munkáját, becsüljük egymást. Nem működhetne jól ez a kapcsolat sem kölcsönös tisztelet nélkül. Az az igazság, hogy mi tényleg rajongunk egymásért, nem csak mondjuk, hogy így van.”- vallja a fiatal színésznő.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 21. 08:51, szombat | Bulvár
Mi ez a dubaji csoki őrület és miért ilyen drága?
2024. December 18. 08:09, szerda | Bulvár
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
Péntektől karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd, amely immár negyedszer változik az ország legmagasabb, száz méteres karácsonyfájává - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
2024. December 18. 08:08, szerda | Bulvár
Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott Békeláng
Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott békeláng, amelyet a magyar cserkészek küldöttsége adott át az Országházban.
2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár
Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár
A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.