Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2023. Június 21. 07:23, szerda | Kék hírek
Forrás: mti

Tömegmészárlással fenyegetőzött a TEK által elfogott norvég férfi

Tömegmészárlással fenyegetőzött a TEK által elfogott norvég férfi

A norvég tömeggyilkos Anders Behring Breiviknél is nagyobb mészárlásra készült az a szintén norvég férfi, akit Budapesten, a bérelt lakásában fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) - közölte Hajdu János.

Hajdu János elmondta: a 45 éves férfi, akit külföldi partnerszolgálat jelzése alapján ellenőriztek, majd vettek őrizetbe, saját bevallása szerint túl akarta szárnyalni Breiviket, aki 2011-ben 77 embert mészárolt le Norvégiában.

A férfi ezt a szándékát különböző internetes platformokon, így a Facebookon, az Instagramon és a Youtube-on is közölte - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a TEK műveleti egysége a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodával (KR NNI) együttműködve egy IX. kerületi lakásban, június 14-én fogta el a "közelharcban jártas" férfit, aki külső megjelenésében is Breiviket utánozta: a haját leborotválta és Breivikéhez hasonló szakállt viselt. Sőt Breivekhez hasonlóan ő is pereli a norvég államot, ugyanis más bűncselekményekért már ült norvég börtönben.

Hajdu János hozzátette, azt egyelőre nem tudják, hogy a férfi Magyarország területén tervezett-e bármilyen terrorcselekményt elkövetni. Ugyanakkor leírta, hogy az oslói repülőtéren négy embert akar megölni, úgy, hogy törött üveggel halálos sérülést okoz nekik.

A nyomozás kiderítette, hogy a norvég férfi már több környező külföldi országban járt, valamennyiben eltöltött egy időt - jelezte.

Arról is beszámolt, hogy vizsgálják a férfi elmeállapotát. Ezért a bíró a letartóztatás idejére a fogva tartás helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a rendőrség honlapján kedden azt írta, a TEK értesítette őket arról, hogy a 45 éves férfi az elmúlt időszakban több olyan videót tett közzé egy videómegosztó portálon, amelyek szerint emberek megölését tervezi. A férfi a felvételeken elsősorban norvég nyelven beszélt, de néhány videóban angolul fenyegetőzött.

A nyomozók a jelzést követően azonnal megkezdték a felvételek elemzését és a férfi beazonosítását, illetve az általa tervezett bűncselekménnyel kapcsolatos információk beszerzését. Felvették a kapcsolatot a norvég rendőrséggel is, így kiderült, hogy a férfit a hazájában korábban már többször elítélték különböző erőszakos és szexuális bűncselekmények miatt - ismertették.

A férfit terrorcselekmény elkövetésével gyanúsítják. A bíróság szombaton rendelte el a letartóztatását - olvasható a police.hu-n.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek

Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget

Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában

2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.

2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek

Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető

Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült