Hírek
2024. Január 18. 09:21, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: Ügyészség
Vádemelés a tapolcai ámokfutó ellen - Videó
A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki személygépkocsival, majd egy tehergépkocsival ámokfutóként közlekedve többek életét veszélyeztette és több autót is megrongált Tapolcán és környékén
A vádirat szerint az ötvenes éveiben járó férfi 2021 áprilisában a Káli-medencében személygépkocsival közlekedett, amikor egy őt előző autóra ráhúzva a kormányt, annak szándékosan nekiütközött úgy, hogy a leszorított gépkocsi az árokba hajtott, majd felborult. A férfi vezetői engedélyét a rendőrök a helyszínen elvették.
A férfi ugyanezen a napon egy kisteherautóval újra útnak indult és Tapolcán – észlelve a forgalom miatt feltorlódott kocsisort, azt kikerülve – áttért a menetiránnyal ellentétes sávba, majd a szembejövő, továbbhaladását akadályozó személygépkocsinak többször nekiütközött. Ezt követően egy gyalogátkelőhely előtt álló járműnek ment neki, ahonnan szintén megállás nélkül hajtott tovább, majd a záróvonalat átlépve kezdett előzésbe, miközben az előzött jármű oldalának ütközött. A vétlen autós megpróbálta megállítani az ámokfutót, de ez nem sikerült, a férfi újból ráhúzta a kormányt és nekihajtott.
A férfi röviddel ezután visszafordult, majd a forgalmi sávját elhagyva több közlekedési táblát is kidöntött, amelyek egyike egy szembejövő járműnek csapódott.
A férfi visszaért egyik balesetének helyszíneléséhez, ahol az álló kocsisort akarta kikerülni. A rendőrök meg akarták állítani, a férfi azonban kivonta magát az intézkedés alól, és sebességét növelve, autóját a rendőrök felé kormányozva , a szembejövő sávon keresztül felhajtott a bal oldali útpadkára azért, hogy a helyszínelő rendőröket elüsse. A balesetet a két hivatalos személy úgy tudta elkerülni, hogy elfutott a gépkocsi elől. Az ámokfutót végül pár méterrel arrébb egy szembejövő járművel történt frontális ütközés állította meg.
Személyi sérülés egyik balesetnél sem történt, a vétlen autókban több, mint tíz millió forintos kár keletkezett.
A regionális nyomozó ügyészség több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, közúti veszélyeztetés, rongálás és cserbenhagyás miatt emelt vádat – az elkövetést után közel egy évig kényszerintézkedés alatt álló – férfi ellen a Veszprémi Törvényszéken. Vádiratában az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a férfit végrehajtandó börtönbüntetésre, végleges hatályú járművezetéstől eltiltásra, továbbá rendelje el a tehergépkocsi elkobzását, és – a lopás miatt korábban kiszabott – próbaidőre felfüggesztett 1 év szabadságvesztés végrehajtását.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült