Hírek
2011. December 10. 14:36, szombat |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
Változik a menetrend
Vasárnap lép életbe a MÁV-Start Zrt. és a Volán-társaságok 2011/2012. évi menetrendje, és 2012. december 8-ig lesz érvényben.
A vasúti menetrend változásáról a MÁV-Start Zrt. korábban azt közölte, hogy a vonatok közlekedése nagyrészt változatlan marad, azonban több hazai régióban és nemzetközi viszonylatban lesznek az utasok igényeihez jobban illeszkedő módosítások.
A belföldi menetrendi fejlesztésekkel kapcsolatban a MÁV-Start Zrt. kiemelte: a Dunakanyar jelentős turistaforgalmának jobb kiszolgálása érdekében félóránként járnak a személyvonatok Budapest és Vác között már hétvégén is, azaz a Budapest–Nyugati pályaudvar–Vác vonalon jelenleg csak munkanapokon közlekedő személyvonatok december 11-től naponta közlekednek.
Budapestről Debrecenbe a jelenleginél két órával később, 22 óra 28 perckor budapesti indulással is el lehet jutni, vagyis Budapest–Püspökladány helyett Budapest–Debrecen viszonylatban fognak közlekedni a késő esti és a kora reggeli vonatok.
Budapest és Zalaegerszeg között új közvetlen gyorsvonat közlekedik Boba érintése nélkül, rövidebb menetidővel az új menetrendben.
Szeged és Horgos között vasárnaponként a vajdasági diákok utazásának elősegítésére új személyvonatpár közlekedik.
Balatonfüred helyett Tapolcáig közlekedik egy délutáni, Székesfehérvárról induló vonat, az önkormányzati egyeztetéseknek megfelelően.
Szombathely és Pécs között a Corvinus nemzetközi gyorsvonattal együtt több, összesen négy pár gyorsvonat közlekedik. A vonatok Barcs és Gyékényes között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
A Budapest–Kiskunhalas–Kelebia vonalon valamennyi távolsági vonat Kőbánya-Kispest helyett Budapest-Keleti pályaudvarról indul és oda érkezik.
Nemzetközi
A nemzetközi vasúti forgalomban Zürich is elérhető lesz közvetlen Railjet vonattal: új nappali vonatpár közlekedik Budapest és Zürich között.
Budapest és Prága között új vonatpár jár Slovan néven, naponta. Ezzel a két főváros között már öt nappali és két éjszakai eljutási lehetőség áll az utasok rendelkezésére.
Istria néven új éjszakai vonat közlekedik Pulába a Budapest–Győr–Zalaegerszeg–Őrihódos–Ljubljana–Pula útvonalon a nyári időszakban, heti két alkalommal.
A Dacia nemzetközi gyorsvonat csak a karácsonyi-újévi és a nyári csúcsidőszakban közlekedik a Bukarest–Budapest–Bécs útvonalon. Az év többi részében Munténia nevű gyorsvonat közlekedik Budapest és Bukarest között.
A nyári Nesebar nemzetközi gyorsvonattal hetente két napon, kedden és pénteken lehet eljutni Burgaszba, szombatonként pedig újra Várnába is indul közvetlen járat, Albena néven – írja közleményében a MÁV-Start Zrt.
Előnytelen olaszok
Ugyanakkor a Venezia vonat – az olasz vasút előnytelen üzleti ajánlata miatt – nem közlekedik, helyette bécsi átszállással kínál a vasúttársaság Velencébe, Rómába, Bolognába és Firenzébe éjszakai eljutást.
Változás lesz, hogy a Dombóvár–Gyékényes vonalon a Somogy InterCity Nagykanizsa helyett Gyékényesig közlekedik.
Ütemesebb Volán
A Volán Egyesülés korábbi tájékoztatása szerint a megyei bontásban kiadott új Volán-menetrendek lényegi változásai a közlekedési kormányzat ésszerűsítési törekvéseivel állnak összefüggésben, alapvetően az igények és kapacitások jobb összhangját, a szolgáltatás zavartalan lebonyolítását, valamint a korábbinál jobb csatlakozásokat biztosítanak. Az új Volán-menetrendben a munkába és iskolába járás javítása érdekében új járatokat is forgalomba állítanak.
A Volán-társaságok az utasok számára könnyebben megjegyezhető ütemes menetrendet vezetnek be az eddigieken túl a Szeged–Pécs, Budapest–Kalocsa–Baja, Budapest–Salgótarján, Salgótarján–Szécsény–Balassagyarmat, Budapest–Székesfehérvár–Várpalota–Veszprém, Szeged–Zsombó és Budapest–Szigethalom–Dömsöd vonalakon.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:51, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor szerint Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
2024. December 22. 08:47, vasárnap | Belföld
A TEK egységei jelen vannak a karácsonyi vásárokban
A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.